Veled úgy ébredtem, szép a világ, veled úgy éreztem,nincs ami bánt
Vannak dolgok,melyek egy életen át elkísérnek. Bármennyire is szeretnénk őket valahol elhagyni. Ilyen például az érzés, hogy én soha sehova,senkihez nem tartozom. Nem tudom,mióta van is ez pontosan,de arra emlékszem,hogy még gyerekkoromból. Mindig azt hittem, az ő össze-nem-tartozásuknak én vagyok az oka. Hogy miattam veszekednek,hogy én rontottam el az életük,mert jöttem. Pedig nem tehettem róla. Aztán a suliban is,mindig voltam valakivel,de nem voltunk elválaszthatatlanok. A gimiben már jobb lett,ők igazán a barátaim. Szeretem őket és hiányoznak. Sokszor mégis ufóként ülök köztük, mert más a gondolkodásom. És vannak a pasik. Hozzájuk nem is akartam tartozni. Csak élvezni,megismerni őket,tanulni tőlük. Bár kicsit mindig kötődtem hozzájuk,és bántam ha vége lett,de megértettem,hogy nem passzolunk. És itt van ő. Aki olyan tökéletes,mint egy gyémánt nyaklánc. Mégsem tudom mut tegyek vele. Nem merem hordani,mert túl tökéletes,mi lesz ha elrontom? Ha más lesz tőlem vagy ha én leszek m...