Digitális dialógus

THE END ...

Jéghideg ágyban ébredek, tudod Fény mossa az éjszaka ráncait. Tudom és érzem, hogy merre jársz, Hiába hiszed, hogy nem vagy itt. Most sokáig nem látlak, tudod, Pedig nem vehetem le rólad a szemem. Lepedőm markolja sóhajod, Csak te mondod így ki a nevem. Az illatodban ülve várok egész nap, Hogy szádban hozd el éltető vizemet. Itt vagy velem, ahogy írom ezt a sort, Ahogy szemedhez ér: én ott vagyok veled. Többet nem tudok, Csak neked dúdolni halkan. Néznek a csillagok, Bennem most is béke van. Álom-szakadék mélye vár, Onnan is visszahív egy szó. Dalt szül a súlyos félhomály, Érzem, hogy sírni volna most jó. Reszket a föld, ha hozzám ér Egy-egy békés gondolat, Amit nekem küldesz el, Amiben magad is benne vagy Többet nem tudok, Csak neked dúdolni halkan. Néznek a csillagok. Bennem most is béke van. Többet nem tudok, Csak neked dúdolni halkan. Néznek a csillagok, Bennem most is béke van.

Hát nem vagyok más,csak az a pöttöm kislány...aki néha fél még a sötétben...De legjobban azoktól a dolgoktól...melyek nem öltenek alakot...és nem csak sötétben jönnek elő... Felejteni tudok...de a fájdalom még bennem él...halványul...de megbújik és időnként előtör...közli,h még nem tűnt el...és hatalmas,sós könnyek formájában,mint a sav...marni kezdi a pici szívem...Aztán elhalkul...elnémul a suttogás...a nevek a hangok,melyeket a koszos ablakon át behordott a szél ...Csak a csend marad...az az édes,bús,elcsigázott csend...Letörli az elkenődött festéket az arcomról...és a fülembe suttogja...minden rendben... Szívesebben hittem annak a szép szónak...mit hallani akartam,mint az igaznak...Van,hogy valaki a kettőt mondja egynek...De azt hiszem,ezentúl másként csinálom...Nem adom el a bizalmam az ócska ígéreteknek...Nem leszek hiú...sem naiv...Csak az a tornacipős mindig vidám lány...Mert azt mondta nekem,lássam magam az ő szemével!...Ő mást mond,mint amit én látok a tükörben...és mást,mint...

Boldoggá tett és elhagyott ...Éreznem kéne valamit...fájdalmat,csalódást...akármit!...De ha magamba nézek,csak egy behavazott táj tekint vissza...Lefagyott minden odabent...Csak a dühöm lángol!...No lám,mégis van némi érzelem...Letompít mindent bennem!...A fülemben cseng a hangod...ólmot öntök bele...Éjszakánként bevillan egy kép...ahogy melletted fekszem,odabújok... Kis kifli,nagy kifli... Úgy elhittem neked mindent,amit mondtál...Úgy bennem él minden mozdulat...szó...pillanat...Legszívesebben üvöltve csapdosnám a mellkasod...hisz csak addig érek fel...és bőgve kiáltanám...gyűlöllek...hogy tehetted ezt velem?!...Mégis teljes nyugalommal írom most ezeket a sorokat...pedig reggel arra ébredtem,hogy hívsz...Egy átlátszó kérdést tettél fel...s én szívből elküldtelek!...Nem akarlak látni többet...a szemedbe nézni...az illatod érezni...a hangod hallani!...Tűnj el nyomtalan...mert lassan felszakad ez a jégfal...olvadni kezd minden...s a fájdalom jól ismert érzése ismét befészkel a kicsiny k...

Az elhangzott szavak visszavonhatatlanok...s van,hogy nem tudjuk,mit lenne helyes kimondani!...Mikor a jóbarátokból csak szimpla emberek leszek...és én is csak része a szürke embertömegnek...Mosolytalanul...mint egy szirmait vesztett napraforgó...Hiányzik az a derűs arc,miről tudom...hogy fogja a kezem...de mégsincsen most velem!Mit kellene tennem,hogy láthassam a mosolyod?..Fogalmazódnak bennem a kérdések sorai...de egyetlen az,mi többször is átpördül...Olyan vagyok,amilyennek gondoltál?...De nem teszem fel...Minek is tenném?!...Lényegtelen,ha Veled vagyok!...Lényegtelen ha hallom a hangod!...Csak hogy tudd...Csak hogy tudod,néha megrettenek mennyit gondolok rád!Néha ijesztőnek tűnik ez a szép világ...Ha van ki nem adja fel!...s elárulja nekem...engem talán mégis szeretni lehet....Megköszönöm,ha megteszed...

Csak sóvárogtam...könny száradt az arcomon...Magamnak sem mertem bevallani...titkon vágyódtam!...Megtagadtam!...De Te meghazudtoltál...gyenge vagyok,hogy ezt meg tudtad lépni??... És Te bízol magadban? ...Az arcomba köpött szavak perzselték a bőröm...Hogy látsz így belém?...Néha jól kell tudni feltenni a kérdéseket... Túl sokat hibáztam már...és túl nagy árral fizettem értük ahhoz,h kételyek nélkül sétálgassak...vakon az életbe...Olykor igencsak elbizonytalanodom...és eluralkodik rajtam a félelem...a pánik... a magány szorítása...Kesergeti...mardossa...marcangolja a lelkem...Remegni kezd a lában... Fuss...fuss...szaladj! ...Hallom ahogy dobol a vérem...Mégis tudom maradnom kell...mikor meghallom a hangod s felcsillan a szemem... S én most is csak itt ülök egyedül...beleveszvén az éjszakába...Csak...ne kergess kételyekbe...ellentmondásokba...Ne törj össze...Kérlek!...Hallgatom a dobolást...mely messze küld a végtelenbe...S mellé...mégis azt suttogja... Csak el ne engedd a kezét!

Csak fájdogál...csak vérzik...és fogalmam sincs,merre a sebtapasz!... Eszembe jutsz időnként...s már nem emlékszem,hogy pontosan mikor is történt...de egy éjszaka ígéretet tettünk...hogy bármi lesz...s bárhogyan...szeretni fogjuk egymást!...Azóta eltelt pár év...már régen nem beszélünk...de ha látlak,elmélázom kicsit...Vajon egészen ritkán...gondolhatsz még rám?...Vagy csak arra a napra?...Félek kimondani...talán,mert kigúnyolnál...de könnyebb lenne...ha néha félre nézhetnék...és ott állnál!... Fel sem tűnik?...Nekem is csak kicsit...de fáj!...Vannak pillanatok,mikor azt kívánom...tűnnél el!...Ne ígérnéd meg kérlek,hogy számíthatok rád!...szép és kedves...de hazugság,jól tudod te is...Talán időbe telt...de tudom,valóban így az igaz...Ti összetartoztok!...Ezt biztosan az ég rendelte így...vigyázz rá,nagyon!...Örülök,h boldog vagy...vagy csak jó úton afelé! De fel sem fogod,mennyire rosszul esik,hogy lepasszoltál,mint egy labdát...Még csak pár szóra sem méltatsz!... Tempót váltottam...la...

Túl sok elszalasztott perc rohan el mellettem az éjszakában...Fáj,hogy neked ez fel sem tűnik...nekem csak egy kis szúrás...mégis a vér ömlik patakokban... Csak ne ígérd kérlek h számíthatok rád...ha tudod ez csak egy kegyes hazugság...Csak te se mondd kérlek...hogy hiányzom...mert úgysem én vagyok aki a szívedben él... Hiába sok ezer szó, a szép, a jó, a sok ígéret...hittem,ami tetszett, amit hallani akartam...és elfordultam,ha az igazat kevésbé tetszetősen kaptam! Már nem élek álomvilágban,felébredtem azt hiszem én is!