Digitális dialógus

Már talán a február is elmúlt, mire eljutottunk az igazi egymásba ordítós, falcsapkodós hisztiig.  Addig az egyig.  Az utolsóig.  Akkor.  Nem bírtam tovább. Muszáj volt annyira, teli torokból kiüvöltenem mindent. Mindent, ami addig szétfeszítte a lelkemet, és úgy préselte össze a szívemet, hogy a tudat is fizikai fájdalmakat okozott. És te sem bírtad már tovább. Hogy visszaköpd a képembe, hogy nincs igazam, hogy már túlzásba viszem. És ha nem állunk meg mindketten, minden kárba vész. És elvész. Örökre és visszavonhatatlanul, mintha soha nem is létezett volna. És akkor megálltunk. Karon fogtál és beültetted a zokogástól elmosódott arcomat a kocsiba és nem engedted, hogy bármerre is elfussak. Mert azt mondtad szeretsz. És én is szerettelek téged. Tudtad, bármit mondtam is. Tudtad, bárhogy tagadtam is. És azt mondtad, addig nem szállunk ki, míg meg nem beszéljük. És kocsikáztunk. Éjszaka. Hajnalig.  Hallgattunk. Vagdalóztunk. Gyanúsítottunk. É...

Január. Ha színnel kéne jellemeznem, a naptárban a jeges kék lenne.  Undorító.  Újév.  Minden újév undorító. Arra emlékezteti az embert, hogy tolja maga előtt a vágyait.

Ha megégetsz, tedd azt őszinte és nyílt szándékkal.  Merd úgy, ahogy szeretni volt bátorságod engem.  És nézz szembe azzal, mivé válok fáklyádtól, mit haragom elemészt.

Ma nézegettem az utónév könyvet. Az agyam magán kívül automatikusan párosította a te nevedhez, hogy vajon illenék-e. Annyira benned gondolkodom. Hogy akkor is ott áll bennem merev szabályként a tudat, hogy számba vegyelek, ha direkt akarom rajtad kívül tervezni az életem. Mert nekem te beleivódtál mindenembe. Minden tekintetemben, hajszálamban, halk sóhajomban és léptemben te vagy. Minden utam hozzád visz, bármerre is szándékszom indulni. Minden hívás hozzád jut, bárkit is akarnék tárcsázni. Minden dobbanása szívemnek érted dübörög, csak engem válassz. Kérlek! Minden kinyújtott ujjam feléd nyúl, bárkit is akarnék érinteni. Csak én legyek Az. Csak...Én lennék...Az.

Ne mentsváram légy, hanem palotám! Tündököljek benned!

Azt mondják, ha tudod mit akarsz, már félúton vagy a célod felé. Én tudom mit akarok. Mégis rettegek attól, hogy mi lesz ha nem érem el...vagy nem időben. Szeretnék otthon lenni, mint a normális emberek általában. Szeretnék a párommal lenni, egy közös álmot építeni. Szeretném reggelente a teraszon a kisállatim közt meginni a kávém. Aztán munkába menni, ahol szeretek és keresek elegendőt. Szeretnék többet lenni a családommal, minőségi időt eltölteni a barátaimmal. Szeretnék sokat nevetni, tervezni, szabadnaj lenni. Mint régen mikor rám talált és megismertem Őt. Akkor voltam az Igazi Én. Önmagam. Azóta is csak azt vágyom újra és újra a felszínre kapargatni minden erőmmel. Szeretném azt érezni, hogy haszno...