Én nem vagyok rossz ember. Avagy a hülye állatvédő.
Hároméves voltam. Emlékszem, hideg őszi este volt. Mikor kijött hozzánk a rendőrség. A nagymamámnál laktunk, aki éppen válófélben volt a férjétől. A részletek homályosak,csupán az a kép éles, mikor a nagyapám fegyvert fog rám. Apám kapott föl és lopott ki az udvarra, miközben a papát letartóztatták. Később nem kapott érte persze semmit, csupán bevonták a fegyvertartási engedélyét. Tizenöt évembe telt, hogy ne féljek tőle, ha meglátom az utcán. Vadász volt. És én ott, akkor egy életre meggyűlöltem a fajtáját. Nehéz ezt egy olyan faluban, ahol a lakosság istenként tiszteli őket. Ezért azt hiszik, hogy őrült vagyok. Egy kicsit más, mint a többi. Nem tévednek. Nem csak kicsit. A megítélés alapja nem más, mint a normálistól eltérő. A normális? Nos, az egészen érdekes dolog. Normálisnak mondjuk azt, amit a legtöbb ember jónak gondol és csinál. Amit a társadalmi és jogi normák elfogadnak. De jó ez? Ha mindenki a folyóba ugrik, de én nem akarok, mi a normális? Kitől függ, hogy mit...