Digitális dialógus

Vannak szimbólumok, amik egy életen át azt jelentik, aminek eredetileg szánják őket..BékeViktória!. És vannak olyanok, amikre már nem tudsz ugyanúgy nézni,mint régen...mint a sárga szalag, ami a harcba ment katonákért köttetett a fára, a reményért, hogy visszajönnek...aztán nem jöttek...és a sárga szalag a fájdalomé lett...azé,aki örökre ott hagyta a fán,mert nem adódott több alkalma,hogy leszedhesse...És most ilyen a trikolor...a francia...ami az örökszabad-élvezd amid van,amíg van-t jelentette...És most tessék...már sosem ez fog róla eszembe jutni...Hanem az,hogy egy világ borul sötétsége és trikolorba,milliók fényképével a Facebookon, mert kilométerezreket áthidalva ez az egyetlen,amivel annyit tudunk mondani "Sajnálom!'...

Nem tudom pontosabban hogyan fogalmazhatnám meg ezt a tulajdonságot, vagy életérzést...vagy döntéshozatali alapelvet. Utálok dönteni. Mert a döntés választás. És néha nehéz okosnak lenni...vagy a szív után menni is, mert közben meg okosak akarunk lenni és a kettő együtt katasztrófa. Én a szív embere vagyok. És eddig jó fele vitt...azt hiszem.  De mégis valahogy minden tettemre igaz, hogy bár a középutat keresem, a kompromisszumokat... (kecske is-káposzta is)....csak a szélsőségek köze vergődöm, miközben nem értem, hogy kerültem oda...vagy ide... És legtöbbször észrevettem, hogy nem is a cél izgat igazán...hanem az út, mely odáig visz...Szeretem az állandóságot...mégis akkor vagyok nyugodt, míg visz az út...mert úton lenni azt jelenti, tartok valahova...valahova előre...máshova...Ahol talán minden a helyére kerül, mint egy jó könyv végén az összes apró mozzanat...minden vessző és kérdőjel....ahol talán ott az igazság...a jobb...a tökéletes... Csak türelem is kéne az úthoz...hogy...

Te,aki elmész az utcán egy kóbor állat mellett, gondolom a gyereked is széthagyod, hisz ő is állat,csak a faja ember, ugye?! Ugye?! Mindig megdöbbent és az életem adnám, hogy nekik jobb legyen, mert mindenkinél őszintébbek. És ők igazán szeretni születtek. Bezzeg mi... Az ember csak pusztìt minden lépésével. Még ha alkotni is akar. Ha létezik a Jóisten, márpedig általában úgy érzem, szépen kérem, akár minden csepp vérem árán: Tegyen igazságot! Mert kurva fos így a világ és a kisfaxomnak sincs kedve így élni...Kössz!

Vannak dolgok,melyek egy életen át elkísérnek. Bármennyire is szeretnénk őket valahol elhagyni. Ilyen például az érzés, hogy én soha sehova,senkihez nem tartozom. Nem tudom,mióta van is ez pontosan,de arra emlékszem,hogy még gyerekkoromból. Mindig azt hittem, az ő össze-nem-tartozásuknak én vagyok az oka. Hogy miattam veszekednek,hogy én rontottam el az életük,mert jöttem. Pedig nem tehettem róla. Aztán a suliban is,mindig voltam valakivel,de nem voltunk elválaszthatatlanok. A gimiben már jobb lett,ők igazán a barátaim. Szeretem őket és hiányoznak. Sokszor mégis ufóként ülök köztük, mert más a gondolkodásom. És vannak a pasik. Hozzájuk nem is akartam tartozni. Csak élvezni,megismerni őket,tanulni tőlük. Bár kicsit mindig kötődtem hozzájuk,és bántam ha vége lett,de megértettem,hogy nem passzolunk. És itt van ő. Aki olyan tökéletes,mint egy gyémánt nyaklánc. Mégsem tudom mut tegyek vele. Nem merem hordani,mert túl tökéletes,mi lesz ha elrontom? Ha más lesz tőlem vagy ha én leszek m...

"Hülye voltál,mondom majd,hogyha ez elmúlik"...nem kell,hogy múljon,mondom én most is,anélkül is...annak aki a tükörből visszanéz rám...az meg csak csodálkozik, hogy mi van?...Hát ez...az út,amelyet már annyiszor bejártam,bár egyszer sem akartam... Hát kezdjük...itt a szívem,kiba*om a mérlegre...mit mutat?...azt,hogy ebben van mindenem,az egész életem,a lelkem,a döntéseim,a miértjeim és az eszem...na egen...ez az oka mindennek...annak is,hogy a megintet már én is unom...

Alapvetően tudom, hogy Murphy törvényei alapján (melyek ugye elég sűrűn bejönnek), ha az életed egyik területén rendbe jön valami, a másikon szétcsúszik. Mivel azonban az én életemben a folyamodvány-folyamodványai elven egy központi problémából született a többi, szentül hittem: ha AZ megoldódik, meg lesz oldva a többi is... Hiába van a "lassan járj, tovább érsz", én rohadtul türelmetlen ember vagyok, szeretek úgy haladni előre, hogy a feladataimat lista-pipa szerűen elvégezem és nyugodtan élvezem a fennmaradó boldogságra szánt időt... Most mégis olyan kusza minden. Fáradtnak és kiadatottnak érzem magam. Megcsappant a bizalmam és a hitem az emberekben, a tervekben, a jövőben,a legkuszább összeesküvés elméleteket szövögetve... A káoszt csak még nagyobb káosszal lehet lehet elkezdeni helyrerakni... Megyek, szétpakolok!