Digitális dialógus

Az élet nem arról szól,hogy várjuk a vihar elvonulását….hanem,h megtanuljunk táncolni az esőben… Még nem nagyon megy, csak most kezdtem…De hagyom…hogy vezess…Megnyugtat, hogy fogod a kezem…és mutatod a lépést, anélkül,h lenéznék…Megbízom benned…Már nem tiltakozom…csak a pupillád körüli ,zöld tengert figyelem, ahogy felcsapnak a hullámok és bele veszek a habokba... Már nincs bennem félelem, vagy kétely. Mikor felébredek, együtt simogatod meg az arcom a napsugárral… mikor eluralkodik rajtam a magány szorítása, felcsiklandozod a nevetésem …és enged a fogás…. Az éjszaka leplével szuszogod a fülembe a csend szavait…aminek csak én értem a nyelvét… ha feltörni készül bennem a sírás és az elkeseredettség…ez csitít… Tudod…jó, hogy mikor felver a rémálom,visszazuhanok a valóságba…melléd az ágyba…!... Taníts meg táncolni!

Mennyit változtam a szemedben? Nem a választ akarom hallani… Az érzést, h közel engedsz…hogy nem húzol falat, amin hiába kopogtatok, úgysem engedsz be… Hogy megint elmondasz mindent… ami fontos, amire emlékszel, amit szeretnél…Csordultig tölts meg a szavaiddal… De én nem teszem…némaságba burkolózom,amikor csak ráhagyom,hogy fájjon… Látod… ?!...elmennék, hogy lásd a könnyeim…hogy mennyire fájt viszont látnom a múltam, amit kínkeservvel temettem… A szívem szakad meg….úgy adtam el magam…a szívem…a szerelmem….csakhogy valakitől egy kicsit is azt érezzem,hogy szeret… A magamfajta lányokat nem a magadfajta fiúk nem ezért találják meg….Ha csak a jelen számít,mért érzem úgy, hogy arcon csaptál az ajtóval?!...Vagy én vagyok, aki becsukta maga mögött és Te kint maradtál?... Hagyod,hogy így legyen?...Vagy egymás mellet ülve válaszolgatunk a saját kérdéseinkre,gondolatban,amiket egymásnak kéne feltennünk…. Kérdeznélek…de válaszolnál?...Én Veled akarok lenni!...És Te?… Engem akarsz?..Akarsz?...Mag...

Az élet egy póker…egy vidámpark… egy motor… ahol nem gondolunk a nyereményre... a nyitvatartási időre…és a sebességre… Bedobom a közösbe a számomra legnagyobb tétet…a szívemet…A Tiéd…Vidd! Ömlik a fény a kulcslyukon… a füst a tűzből …és én csak küzdök a saját bizonytalanságom ellen…szürkületi homály…vaksötét,néma éjszaka…néha képes vagyok a legmélyére zuhanni…képes vagyok néha a halált a megváltásomnak tekinteni…ez milyen élet??? Úgy képzelem mindenkinek van egy rólam alkotott képe...Egy arc, amilyennek ő lát… Nem tűröm el,hogy bármi karcolás legyen rajta…Tudom,hogy nem vagyok tökéletes,de más ne lássa,mi a hibám… Miért félek? Ezt válaszold meg! Rád zúdítottam azt a tömérdek hülyeséget...Sajnálom,hogy kételkedtem Benned...Eluralkodott rajtam a belső félelmem önmagammal szemben...Meglepően jól kezeled a hisztijeimet!...Azt hittem falat húztál...most én építkezem...?...Festett arcú, színes maszkok...egy puzzle darabjai...Pörgetem az ujjaim közt..melyik is illik...hova?...Az érzelem ami...