Digitális dialógus

Évekkel ezelőtt azt kívántam,hogy megtaláljam az igaz szerelmet...De azt hiszem...ez olyan luxus,amit sosem engedhetünk meg magunknak...Maga a szerelem sokféleképpen,sokszor,és sok helyen létezhet,eljöhet...de hogy igaz legyen?...Nem hinném! Hisz mi lehetne abban igaz, hogy megváltozunk valakiért,h egy másik ember ínye szerint formálódunk, h megfeleljünk.... az már nem én vagyok!

Azzal,amit elrontottunk,örökké együtt kell élnünk.Nem muszáj elfogadni,beletörődni...csak elfelejteni. ... Mért van az,h az énemnek mindig ezen részét látom...aki hibázott?. ... Vágyom egy másik életet...vágyom azt az embert,aki megért...De nem veszem észre,h aki most is kitart mellettem,az épp ezt teszi??... Igen,követtem el hibákat...Igen,lesz aki sosem fog tudni túllépni.Igen,lesz,aki sosem fog tudni megbocsátani...Neki meg ezzel kell együtt élni. ... mindig is lesz olyan ember,akit bánni fogok,h így alakult. ... de valahol megvan ennek is az oka...azt hiszem...h az ő helyüket új vehesse át. ... Olyan,akit nem félek elengedni...mert tudom h úgyis visszatalál. Meg kell tanulnom,h mindig lesz mikor visszavárlak...visszasírlak. ...h hiányzik a hangod... Rá kell jönnöm,h a kesergésre és önsajnálatra elpazarolt napok sosem jönnek vissza. ... Ha folyton a múltba vágyom,újra és újra meg kell tennem azt a göröngyös utat,amivel idáig eljutotta. ... Nem akarok megint bőgni, vagy ordítani h me...

Még mindig én vagyok a lány a fotókon...a lány,aki látszatra életerős és vidám...aki előtt nincs akadály...akit az emberek szeretnek és tisztelnek...a fotókon...de valóság...az fájdalmasan más...a valóságban én vagyok a lány akiben mindenki csalódott...aki reményvesztetten csak létezik...de nem él..akinek számtalanszor megfordult már a fejében h mindent itt hagyjon...egy szebb...könnyebb...és boldogabb életért...de pont attól vagyok bátor h nem élek a lehetőséggel?...h kiállok és megküzdök?...és ha nem akarok,...és ha mégis azt mondom...gyáva vagyok és félek szembenézni...h inkább elfutok?...de nem tudom...ott a kihívás...ott a csak-azért-is érzése...a bizonyítás...h igenis ember vagyok...h igenis érek annyit mint ti...akik elfordultak tőlem...de másfelől...mért kéne olyanoknak bizonyítanom akik cserben hagytak..mért kéne h bármi közöm is legyen hozzájuk...mindig csak ígéretek..ennyi amit kapok tőletek...de soha több...mindig csak a reménykedés...hátha más lesz...de soha több...soha t...

Hagyj végre elmenni?....Szenvedni még meg nem halok...én tényleg ezt akarnám?...Tényleg megérdemlem?...Azt hiszed?...Tudod,én mégsem vagyok képes gyűlölni téged.Pedig tudom,te épp ezt teszed...csak azt nem h mért?!...ellened nem vétettem,ha pedig segítesz másnak,annak semmi értelme...Egyszer nagyot hibáztam,amivel hatalmas fájdalmat okoztam valakinek...és ő mégis megbocsátott....a karjaiban sírtam végig az éjszakát...egész éjjel őrzött...akkor szerettem a legjobban...és többet soha...úgy éreztem,egy angyal ölel...azt akartam h megálljon az idő...h örökké tartson...annyira kellettél,annyira szükségem volt rád...mért tűntél el??mért hagytál egyedül a magányomban,mikor tudtad h kellesz?!Gyűlöllek amiért ezt tetted!!Gyűlölöm h elfordultál,h kudarcot vallottam!!!H hiába szerettelek,nem hitted el!GYŰLÖLLEK! De azzal h akkor megbocsátottál..képes lettem elhinni,h valahol mindenki megérdemli!Egyszer neked is megfogok...egyszer majd elengedlek...Néha még hallom felharsogni az éjszaka sötétjébe...

Mindannyian üzenetet hordozunk egymás számára..melyek kimondatlanok..de egyértelműnek szánjuk őket..mégis van h zavart okozunk vele…Vagy túl hülye…vagy túl bonyolult és szabadlelkű vagyok h bárki is megértse a tetteim…a gondolataim..néha én sem értem,mit miért teszek,h mi a célom…de az okát bármikor megmondom…Akár van…akár nincs aki megért..talán nem is kell…talán csak az kell h ne kérdezz…h így szeress és fogadj el ahogy vagyok,mert nem változhatok…és nem is akarok…önmagamtól sosem védhetsz meg...Álarcot viselek..ha úgy érzem,nem felelek meg vagy csalódnál bennem vagy csak félek h elhagysz…magamba zuhanok…mint bárki más?!..Félek ha levenném,meglátnád h túl könnyen szeretek…túl mélyen…h túl sebezhető a lelkem…már lassan annyira magamban élek,h elfelejtem milyen is a valóság…mi is a valóság….egyedül sétálgatok a sötétben..és már bele sem gondolok..milyen lenne kézenfogva,kettesben…csak ha a múltba tekintek…egy pasi sem érdemli meg azt a kínszenvedést és világfájdalmat,amit én megtestes...

Bocsáss meg Istenem,mert megtettem…oldozz fel kérlek,mert vétkeztem…Bánom minden bűnömet…bánom minden tettemet…bánom néha h szeretek…s bánom néha h ennyire akarom h végre szeressetek…Bánom a mát…a tegnapot…bánom a jövőt…de várom a holnapot… Szeretlek Istenem…szeretlek világ…s szeretlek téged,ki jó szívvel gondolsz rám…De nem bírom tovább…itt kell h hagyjalak…mert bár ne bánnám most mit akkor vidáman…nevettem s csak ástam a síromat…Gyűlöltök s megvettek…Tényleg azt hiszed megérdemlem?..Semmi értelme…semminek sincs értelme…Néha már bánom azt is h itt vagyok…h élek…de tudom ha elmennék…lenne ki siratna..lenne kinek hiányoznék..akinek szüksége van rám…De tudod…..néha azt gondolom csak-azért-is megtenném…h értem-e neked legalább ennyit….szerettél-e legalább csak így…..De azt is tudnod kell h valaki egyszer azt mondta: „Igérd meg h nem adod meg nekem soha azt a fájdalmat ..h a temetéseden álljak…”….

Valahányszor elém vet az utad..felszakad bennem valami..éles szúrás a mellkasomon…..Akárhányszor kiejtem a neved a számon..tudom h még gondolok rád..szörnyen gyűlölöm azt aki lettél!..de még mindig szeretem benned azt , aki reggelente megcsókolt….talán tényleg csak az utánad maradt veszteséget akarom pótolni.. talán tényleg hiányzol…halovány emléke…szürke árnyalatja annak amit valaha irántad éreztem,azt hiszem mindig velem lesz…Ajtók mögött lapulnak az életem szereplői…van amelyik örökké nyitva marad…sőt ajtaja sincs csak a félfa..de amelyik bezárul…azt el kellett engednem… És te…akinek volt szíved elmenni?..És volt szíved végignézni ahogy kisétálok az életedből?..Ha egyszer elmentél…ha egyszer eltudtál menni…mit értem neked?...És te…te aki csak némán figyelsz..és elfordulsz…Mért nem látod a nyilvánvalót?...hol vannak a barátok..mikor összecsuklom…hol vagytok mikor a sötétségben zokogva magamat ringatom..s már csak 1-1 könnycsepp csorog végig az arcomon… vagy már annyi se…én lennék a b...

Olyan vagy mint a cukrászda kirakatának legcsábítóbb sütije...tökéletes és mámoros...de túl édes ahhoz h ne fájjon a hasam... Gyerekes könnyedséggel elcicázgatunk a szavakkal...a gondolattal h ezek akár valódi érzések is lehetnének...valódi szavak...valódi tettek...Mért nem tudunk az életben legalább csak egyszer igazán úgy élni ahogy kell...mintha nem lenne holnap...felhőtlenül örülni...nevetni...boldogok lenni...megtenni amit régóta vágyunk de nem merünk...Félünk...félünk a csalódástól...másoktól...önmagunktól... szeretnék néha a saját szabályaim szerint játszani és bátor lenni...túl sokat kérek azzal h higgy bennem és elfogadj??...

2 és fél hónapja szakítottam a barátommal…gyerekkoromtól ismertem és régóta tetszett már mikor összejöttünk...közel két évig tartott…Úgy volt hogy érettségi után megkéri a kezem…elterveztük az életünket…olyan meseszerűen…emlékszem milyen rossz volt mikor azt mondta szerinte már nem úgy lesz….igaza lett… Sosem szerettem még ennyire senkit…talán nem is fogok többé… Hányszor mondtuk egymásnak h életünk szerelme…hányszor ígértük meg h sosem hagyjuk el és örökké szeretni fogjuk….Talán így van….de,ha,volna,talán…Vmi nem működött…sosem fogok rájönni mi volt az pontosan…Márciusig húztuk…Tudtuk hogy nincs tovább…itt a vége…harc nélkül beletörődtünk…de mégsem ment olyan könnyedén mint hittük…vagy mutattuk…hiányoztál...de képtelen voltam bevallani..elég volt elfogadnom h nem vagy velem többé… Akkor három srác volt akik mellettem voltak…a legközelebbi barátaim…Féltem…hogy őket is elveszthetem…ezért túlságosan ragaszkodó…folytogató lettem…és olyan elvárásokat támasztottam amikhez nem volt jogom…azt...

Szép az élet,erős vagyok és boldog…egy faszt!…ez nem olyan világ ahol mosolyogva köszönnek az emberek és helyes a szomszéd srác…de menni kell tovább,bármilyen nehéz is!... "Ez egy olyan világ,ahol csak ritkán köszönnek az ismerősök,a szomszédban egyátalán nincsen srác,de túl kell élni a rosszat,ha Nem másért saját magadért! :) "

Szívből üvöltöttünk...zokogva..remegve...végre nem féltünk...végre lebontottuk azt a nyomorult falat!...Mindnyájan ott voltunk...és nem felejtjük soha...de többet nem említjük...és ez így van jól...

Kapaszkodom az emberekbe...az álmaimba...bármibe...ami a felszínen tart...h ne bukjak többé a víz alá...de néha már annyira fáj...a mellkhasom...a szívem...hogy képtelen vagyok tovább küzdeni...csak nézem....ah távolodik...a fény...amiért ezidáig küzdöttem...tehetetlenül zuhanok...lassan elájulok a levegő hiánytól....aztán mégsem...megragadod a vállam és kihúzol a vízből...hittem abban hogy itt leszel...és itt vagy!