Hervay Gizella - Zuhanások
Lélegzetedben alszom el. Szájad szélét horzsolja leheletem. Kiülsz fölém az égre. Tenyeredbe zuhanok. Alvadt hajam arcodon végigcsorog. Ma reggel megöltem magam, élve földre szálltam e tájon... ... ahol nincs te és én,csak mi vagyunk nincs múlt és jövő, csak jelenlét. Tenyeredben születnek újra a dombok, összefutnak az utak ráncaiban, ahol jártam, s ahova igyekszem. Feljön a felhő,szemed alatt fekszem a fűben. A nap útja homloktól homlokig ... ... felkel és lenyugszik, míg meglátjuk egymást. Hajnal van, és én nap vagyok. Egy mondat, amit ketten írunk, és nem tudnád se te nélkülem, se én nélküled. Ez a fa most szól a levelével. Ha nem tudok válaszolni, elcsügged és visszahátrál a fák közé. Nincs magány, csak félünk a találkozástól. Most írom homlokomra a ráncot, amiről fölismerhetsz, ha eltévedek. Homlokomról az út a semmibe csorog — ha nem találsz rám elfeledlek. Ha sokáig nem jössz, arcod átrendezem,kiretusá...
