Digitális dialógus

Írnom kellene,mert kikívánkozik,de nem tudom,hogy mit,hogy hogyan...nem jönnek a jó szavak,csak dobálja az agyam a gondolatokat...összegyúrja őket egy masszagolyóvá és itt pattogtatja a falak között... az egész eddigi életemet úgy töltöttem,hogy valami rettegésszerű gyerekes hiányérzet volt bennem...Még akkor is,ha épp minden rendben volt,mert akkor meg azt éreztem,hogy máris szomorú vagyok,hogy egyszer el fog múlni...Ezért hajszoltam magam mindig és mindig tovább valami újba, ami megadta nekem azt a pillanatot, ami éltetett, amit akkor éreztem, amire onnan emlékszem... Emlékszem még dolgokra...dolgokra, amiket gyerekkoromban éltem meg, alig több mint tíz éve és mégis olyanok,mintha évszázadokkal ezelőtt történtek volna, valami távoli univerzumban,ahol minden szép és jó...És bár már akkor rég nem volt rendben semmi,én nem tudtam róla és ezért boldog voltam...Még könnyű volt a lelkem, még voltak szárnya,még repült,ha akart...nem volt rajta vágás,sem pedig ragasztószalag... Sokszor es...

láttam pár megható dolgot az elmúlt időben...biztos most érzékenyebb is vagyok rá,mint máskor...de elnézem a világot...és sírni támad kedvem...szeretnék elsíratni minden rosszat a Földről...egyenként, apró könnycseppekben eltávolítani mindent...örökre... tudnod kell, neked, aki olvasod minden szavam, hogy én nem látom őt  mindig borúsan...de igyekszem a jó pillanatokat önmagukban megélni... a rosszakat pedig kiadni magamból...nem mindig könnyű...sőt néha kimondottan nehéz...de amikor úgy érzem, hogy alkottam, létrehoztam valamit, ami jó, ami jól esett a szívemnek....ha csak láttam, ha csak hallottam...olyankor mindig tovább akarok menni...és bőgni és nevetni...kikacagni mindent és mindenkit, az életet,mintha azzal legyőzhetném mindegyikőjüket...és azzal megváltozna a világ... ha egyszer,csak egyetlen egyszer visszamehetnék a múltba...egyetlen apró dolgot változatnék meg ott egészen régen...az elfeledett-talán-nem-is-volt időben...az öreg zsebórájának éjfél utáni el...

Ne lepődj meg, ha kiteszed  a lelked az asztalra és valaki belerondít...Ilyenek vagyunk mi magyarok...meg ilyenek más népek is...csak nem ennyire...Ha megpróbálsz valamit szívvel-lélekkel csinálni, vedd tudomásul, hogy abba más bizony megpróbál szívvel-lélekkel beletaposni...És kérlek szépen mindezt azon az alapon, hogy ha nekem nem jó, másnak se legyen az, avagy dögöljön meg a szomszéd tehene ... Ez a magyar mentalitás...Üdvözletünket küldjük!

Az egész élet egy kibaszott szépségverseny...suliba járunk, aztán egyetemre, aztán meló...Kapják be!Csináld, amit szeretsz,  a többit meg szard le!

Ha az úton, amin jársz folyton meg kell állnod, akkor az nem a te utad...Érezned kell, melyik a te utad...És látnod kell az úton a nagyokat is elbukni...és meg kell tanulnod az úton azt is, hogy aki jót tud tenni, az bizony borzalmakra is képes... És még egy...egy jó tanács...ha embernek vallod magad, juss el odáig, hogy szemtől szembe mondd a bírálatod...Ha nem teszed? Akkor az a te egyedi szocproblémád, tehát tartsd meg magadnak...

Kezd igazán felb*szni és elkeseríteni a tény, hogy akárhová is megyek az életben, mindenhol megpróbálnak más embert faragni belőlem...egy újat...átalakítani,mintha a saját sorozatgyártmányuk egy darabja lennék...Én ilyen vagyok...Így vagyok kész,teljes és ilyen is maradok...Ha bunkó, akkor az... ha hullámzó,mint a tenger, akkor az is vagyok,tenger...és a bátor is én vagyok...és a kimondhatatlan is...a szó, amit magamban mormolok és ki ne mondok,az is mind-mind én vagyok...Ilyen és kész...