Digitális dialógus

'...Hajdanság (...) az emberek még más viszonyt ápoltak az idővel. Ráértek átélni, ami velük történt; mi már megelégszünk azzal is, ha túléljük. Széltől, fáradságtól óvó korunkban megrázkódtatásként fogjuk fel, ha valaminő-bármilyen-érzelem ránk talál, s uram bocsá, megrenget bennünket...'

Öregszem...ezt az mutatja leginkább, hogy nagy valószínűséggel már semmit nem tennék meg azok közül a dolgok közül,amikre 15 évesen csont nélkül igent mondtam...hát igen...fiatalság bolondság,szokják mondani...hogy 5 év alatt mennyit változik az ember?!...Jó tudni,h legalább valamikor voltam elég bátor...vagy hülye vagy őrült,hogy leszarjam,mások mit gondolnak...

Indulj dalom, bátor dalom, sápadva nézze röptöd, aki nyomodba köpköd: a fájdalom. Az életen, a szinten, a fénybe kell kerengni, légy mint a minden, te semmi. Ne mondd te ezt se, azt se, hamist se és igazt se, ne mondd, mi fáj tenéked, ne kérj vigaszt se. Légy mint a fű-fa, élő, csoda és megcsodáló, titkát ki-nem-beszélő, röpülő, meg-nem-álló. Légy az, ami a bölcs kéj fölhámja, a gyümölcshéj remek ruhája, zöld szín fán, tengeren a fölszín: mélységek látszata. No fuss a kerge széllel, cikázva, szerteszéjjel, ki és be, nappal-éjjel, s mindent, mi villan és van, érj el. Tárgyalj bolond szeszéllyel, komázz halál-veszéllyel, s kacagd ki azt a buzgót, kinek a mély kell. Mit hoz neked a búvár, ha fölbukik a habból? Kezében szomorú sár, ezt hozza néked abból. Semmit se lát, ha táncol fényes vizek varázsa, lenn nyög, botol a lánctól, kesztyűje, mint a mázsa, fontoskodó-komoly fagy dagadt üvegszemébe. Minden búvárnak oly nagy a képe. Jaj, m...

Néha annyira sorszerűek a dolgok...jó időben, jó helyen...néha olyannyira egyre mozognak a dolgok,mint amikor tetrisben lyuk nélkül kirakod az egész pályát...vagy mint a domino day-en, egyik beindítja a másikat egy nagy tökéletes egésszé formálódva...És néha csak úgy, mintha a Jóisten kezedbe adna egy tollat, meg azt a kis cuki labirintust, ami a gyerekújságokban van, hogy most légyszi vezesd ki magad egyedül a kakiból...Nem mondom,h nehéz, de azt sem,h könnyű...Jó sok agyalás,tervezés és több forgatókönyv is kell hozzá...mindenben meg kell látni az ötletek tárházát,nyitott szemmel kell járni...Nekem már van tervem,sőt rajzom is...A is...B is..C is...még jó,h ennél több betű van az ábécé-ben...Már csak a kivitelezéssel vannak problémáim...avagy tudom én, mit akarok, csak azt nem,h hogyan...

"De néha megállok az éjen, Gyötrödve, halálba hanyatlón, Úgy ásom a kincset a mélyen, A kincset, a régit, a padlón, Mint lázbeteg, aki feleszmél, Álmát hüvelyezve, zavartan, Kezem kotorászva keresgél, Hogy jaj! valaha mit akartam, Mert nincs meg a kincs, mire vágytam, A kincs, amiért porig égtem. Itthon vagyok itt e világban S már nem vagyok otthon az égben. " Már hónapok óta azt érzem,hogy alig valami maradt bennem abból,amit a legjobban szerettem magamban.Már alig pislákol az a megfogalmazhatatlan valami...Érezni akarom megint,h élek!Hogy majd' szétvetek az érzelmek...hogy ÉLEK!hogy teszek,hogy történik valami nagyszerű,hogy sorra megvalósulnak az álmaim,amikért harcoltam...élvezni akarom a pillanatokat,a napsütést,a mosolyt,a nevetést,a mozgást...szenvedéllyel akarom megtölteni az életem,hogy megteljen vele a szívem,h már úgy érzem majd kibuggyan belőle...