Digitális dialógus

Kiskoromtól kezdve vallásos neveltetést kaptam. nem választhattam, a templomba minden vasárnap muszáj volt elmenni, akkor is ha nagyon nem akartam. És hittanra is mindig muszáj volt járnom, mert a nagymamám azt akarta elsőáldozó legyek és egyszer templomban esküdjek. Aztán meghalt és én nem mentem többet egyikre sem, egészen a gimiig, ahol mindkettő be volt építve az órarendbe. Így vagy úgy, de valahogy mindig visszakerült a vallásosság kérdése az életembe. A legjobb barátnőm hívő. Tiszteletben tartom és hiszek abban,hogy ő hisz Benne. De azt hiszem, én már nem... Sokszor kértem a Jóisten segítségét eddig életemben...kezdve onnan,hogy jó legyen a matek dogám egészen odáig, hogy ne a kezeim között pusztuljon el a cicám, é...

"én sohasem másokban csalódom, csak saját ítéletemben" Fodor Ákos Az ember a húszas évei közepe felé eléri a végleges cinizmust.  Ez az a kor, amikorra már sikerül mindenkiben csalódnod aki fontos. Legalább egyszer. A szüleidben, a családodban, a barátaidban, a szerelmedben. Rájössz, hogy az egyetlen, aki örökké lojális, az saját magad és a kutyád. Elég kiábrándító. Aztán rájössz arra is, hogy a megannyi járhatónak tűnő és ígéretes út közül a való életben csak kettő van. Vagy globális szinten élsz, vagy szuverenitásban. Vagy úgy élsz, hogy minden erőddel megpróbálsz ezen a nyomorult és elcseszett világon segíteni... Vagy ebben a nagy rakat szarban igyekszel a magad is kupacát a lehető legjobbak legjobbjává tenni és nem tudomást venni arról, mi folyik a falak mögött...míg szép lassan elkorcsosul és elillan a lelked és már semmi sem számít. Azt hiszem nyilvánvaló, hogy én melyik utat akarom járni. És ehhez eldöntöttem két dolgot a jövőmre nézve: nem lesz gyerekem. ...