Máshogy 2.0
"Itt állok a háza előtt és nem tudom bemenjek-e. Megtörtént minden, amitől titkon rettegtem, hogy egyszer így lesz. Haza mentem a fészekbe, amit veled ketten, közösen építettünk és ott volt ő. Mindig tudtam, hogy nem adja fel... hogy te nem adtad őt fel. De meggyőztem magam, hogy mindez csak paranoia. Kitárult az ajtó előttem, mintha nem is az én kezem nyomná le a kilincset, mintha nem is én lépkednék a padlón. Csak mentem előre. És rátok nyitottam. Az egyetlen kép, amit fel tudtam fogni, a szétdobált ruhák mindenütt. Hogy lehet, hogy nem érzek semmit...mikor ennek pokolian kéne fájnia. Csak a szabadság keze mardossa arcomat. Mintha hosszú idő óta először most végre tisztán látnék. Valami hajt előre. Valami ide űzött Hozzá. Becsengetek. Itthon van. Ajtót nyit. Rám néz és mosolyog... Aztán meglátja, a könnyeket. A nappalijában ülünk és whiskyt kortyolgatunk. És csak sírok...És mondom-mondom-mondom... Ő pedig átölel és én hagyom. Nyugtat...ringat... Otthon vagyok... Elals...