'Semmi sem hétköznapibb,mint az érzés,hogy különlegesek legyünk'
Amióta az eszemet tudom, azon igyekszem,hogy különleges legyek. Nem úgy valakinek, vagy nem egy konkrét dologban, hanem bárhogyan, bárkinek.
Mindig is kirekesztve éreztem magam, akárhová is mentem, aztán rá kellet jönnöm, hogy ez a érzés jórészt belőlem fakad és nem mások fakasztják bennem.Én önállóan, tudat alatt lettem kívülálló, s egy idő után már szándékosan álltam félre. Egy idő után már ezért nem okozott gondot, lelépni, vagy otthagyni valakit vagy valamit.Csak mentem és kész.És ezt éreztem helyesnek, ill. érzem is,mert sokkal könnyebb így hozzáállni a dolgokhoz, mint azzal a görcsös ragaszkodással,hogy utolsó lehelletemig kitartok még amellett is, ami már rég veszett fejsze...
De mostanában azt vettem észre, hogy marasztalnak és maradnék már én is, mégis ösztönszerűen kapaszkodok az utolsó vonatra...
Mert ennél hétköznapiabbnak még nem éreztem magam...
Mindig is kirekesztve éreztem magam, akárhová is mentem, aztán rá kellet jönnöm, hogy ez a érzés jórészt belőlem fakad és nem mások fakasztják bennem.Én önállóan, tudat alatt lettem kívülálló, s egy idő után már szándékosan álltam félre. Egy idő után már ezért nem okozott gondot, lelépni, vagy otthagyni valakit vagy valamit.Csak mentem és kész.És ezt éreztem helyesnek, ill. érzem is,mert sokkal könnyebb így hozzáállni a dolgokhoz, mint azzal a görcsös ragaszkodással,hogy utolsó lehelletemig kitartok még amellett is, ami már rég veszett fejsze...
De mostanában azt vettem észre, hogy marasztalnak és maradnék már én is, mégis ösztönszerűen kapaszkodok az utolsó vonatra...
Mert ennél hétköznapiabbnak még nem éreztem magam...