Én nem vagyok rossz ember. Avagy a hülye állatvédő.
Hároméves voltam. Emlékszem, hideg őszi este volt. Mikor kijött hozzánk a rendőrség.
A nagymamámnál laktunk, aki éppen válófélben volt a férjétől.
A részletek homályosak,csupán az a kép éles, mikor a nagyapám fegyvert fog rám.
Apám kapott föl és lopott ki az udvarra, miközben a papát letartóztatták.
Később nem kapott érte persze semmit, csupán bevonták a fegyvertartási engedélyét.
Tizenöt évembe telt, hogy ne féljek tőle, ha meglátom az utcán.
Vadász volt. És én ott, akkor egy életre meggyűlöltem a fajtáját.
Nehéz ezt egy olyan faluban, ahol a lakosság istenként tiszteli őket.
Ezért azt hiszik, hogy őrült vagyok. Egy kicsit más, mint a többi.
Nem tévednek. Nem csak kicsit.
A megítélés alapja nem más, mint a normálistól eltérő. A normális? Nos, az egészen érdekes dolog.
Normálisnak mondjuk azt, amit a legtöbb ember jónak gondol és csinál. Amit a társadalmi és jogi normák elfogadnak.
De jó ez? Ha mindenki a folyóba ugrik, de én nem akarok, mi a normális?
Kitől függ, hogy mit fogadunk el normálisnak? És ha a többségnek ez oké, de én azt mondom, hogy nem, miért válok kirekesztetté, ahelyett, hogy belegondolnának az én álláspontomba?
Én nem ártok senkinek. Szánt szándékkal sosem. Csupán azt támadom, aki rombolni akar. Az életet, a környezetet, az állatokat vagy engem. És belelépek az arcába a 37-es tornacsukával.
De itt az emberek nagyon ellenségessé tudnak válni, ha egyszer azt mondod, itt állj és ne tovább...
Én mégis segíteni akarok. Én teremteni akarok. Én változtatni akarok. Én téríteni akarok.
A páromat már sikerült. Aki felhagyott a több évtizedes családi vadászhagyománnyal, mert belátta, hogy ő hiába nem OLYAN, mint ők, amíg közéjük jár részt vesz az esztelen pusztításban.
Nem hiszek abban, hogy vannak felesleges vadállományok. De ha vannak is, hát mi tehetünk róla, amiért túlságosan beleavatkozunk a természet törvényeibe.
Nem hiszek annak, aki azt mondja, megérzi ha a vadak egy millió forintnyi termését leeszik, és így csak tizenkilenc millió marad.
És abban sem hiszek, hogy minden fegyvertartási engedélyhez olyan pszichológus járul hozzá, akit még egyszer sem fizettek le.
Hát kirekesztett lettem én itt. Árral szemben kampányolok egy olyan cél érdekében, amiért szerintem mindenkinek harcolnia kéne.
Hogy vegyük már észre, hogy beteg ez a világ. Beteggé tettük mind, akik vagyunk. Aki rontotta, azzal...aki csak tűrte, hát azzal, hogy hagyta...
És én miért ettől vagyok fura? Miért ez lett a fura? A más, a nem normális, az őrült? Azért vagyok rossz ember, mert én nem nevetek a kizsákmányoláson? Hogy állatokat ölünk halomra, mert nekünk így kényelmes? Hogy azt mondom, tiszteld a természetet, tiszteld az élőlényeket, akik körbevesznek, mert ők is élnek, nekik is van lelkük, ők is éreznek és szeretnek!
Ez nem a neveltetés kérdése. Ez az ismeret kérdése. A nyitottságé. Az értelem, az elme nyíltságáé. Hogy nem ragadok le azon az ősi szinten, hogy az élet egyetlen szükségkielégítő körforgás, ami kimerül abban, hogy "enni,aludni, szaporodni, üríteni".
Én hiszek abban, hogy többnek kell lennünk. Hogy nem más kárán kell boldoggá válnunk. Hogy magunktól és nem a gyerekeinktől kell elvárnunk, hogy változást hozzanak.
Hogy fel kell ébreszteni az embereket a komfort álmaikból és belenyomni az arcukba, hogy "Ez történik a falakon kívül, hát vedd már észre! Szerinted ez így jó?"
És mégis, hogyan várhatnánk a társadalomtól, hogy betartsák a törvényeket, ha azok közt olyanok is szerepelnek, mint élőlényeket kilőni, akaratuk ellenére fogva tartani és kísérletezni rajtuk, megölni őket HELYHIÁNY miatt...és sajnos még sorolhatnám...
Mi ezt mind tétlenül nézzük!
Ezért vállalom. Leszek én A bolond, aki hagyja, hogy összesúgjanak a háta mögött, aki nem köszön többé a barátjának, mert az vadász, aki elhagyja a családját, mert nem akarja, hogy a gyermeke azt tanulja: "az állat evésre, a föld pusztításra való", aki nem kozmetikázza magát, csakhogy egyetlen jószág vére se száradjon a kezén. Aki vállalja, hogy igenis borzalmas embernek, mert ELTÉR a normálistól. Maradok a "hülye állatvédő".
A nagymamámnál laktunk, aki éppen válófélben volt a férjétől.
A részletek homályosak,csupán az a kép éles, mikor a nagyapám fegyvert fog rám.
Apám kapott föl és lopott ki az udvarra, miközben a papát letartóztatták.
Később nem kapott érte persze semmit, csupán bevonták a fegyvertartási engedélyét.
Tizenöt évembe telt, hogy ne féljek tőle, ha meglátom az utcán.
Vadász volt. És én ott, akkor egy életre meggyűlöltem a fajtáját.
Nehéz ezt egy olyan faluban, ahol a lakosság istenként tiszteli őket.
Ezért azt hiszik, hogy őrült vagyok. Egy kicsit más, mint a többi.
Nem tévednek. Nem csak kicsit.
A megítélés alapja nem más, mint a normálistól eltérő. A normális? Nos, az egészen érdekes dolog.
Normálisnak mondjuk azt, amit a legtöbb ember jónak gondol és csinál. Amit a társadalmi és jogi normák elfogadnak.
De jó ez? Ha mindenki a folyóba ugrik, de én nem akarok, mi a normális?
Kitől függ, hogy mit fogadunk el normálisnak? És ha a többségnek ez oké, de én azt mondom, hogy nem, miért válok kirekesztetté, ahelyett, hogy belegondolnának az én álláspontomba?
Én nem ártok senkinek. Szánt szándékkal sosem. Csupán azt támadom, aki rombolni akar. Az életet, a környezetet, az állatokat vagy engem. És belelépek az arcába a 37-es tornacsukával.
De itt az emberek nagyon ellenségessé tudnak válni, ha egyszer azt mondod, itt állj és ne tovább...
Én mégis segíteni akarok. Én teremteni akarok. Én változtatni akarok. Én téríteni akarok.
A páromat már sikerült. Aki felhagyott a több évtizedes családi vadászhagyománnyal, mert belátta, hogy ő hiába nem OLYAN, mint ők, amíg közéjük jár részt vesz az esztelen pusztításban.
Nem hiszek abban, hogy vannak felesleges vadállományok. De ha vannak is, hát mi tehetünk róla, amiért túlságosan beleavatkozunk a természet törvényeibe.
Nem hiszek annak, aki azt mondja, megérzi ha a vadak egy millió forintnyi termését leeszik, és így csak tizenkilenc millió marad.
És abban sem hiszek, hogy minden fegyvertartási engedélyhez olyan pszichológus járul hozzá, akit még egyszer sem fizettek le.
Hát kirekesztett lettem én itt. Árral szemben kampányolok egy olyan cél érdekében, amiért szerintem mindenkinek harcolnia kéne.
Hogy vegyük már észre, hogy beteg ez a világ. Beteggé tettük mind, akik vagyunk. Aki rontotta, azzal...aki csak tűrte, hát azzal, hogy hagyta...
És én miért ettől vagyok fura? Miért ez lett a fura? A más, a nem normális, az őrült? Azért vagyok rossz ember, mert én nem nevetek a kizsákmányoláson? Hogy állatokat ölünk halomra, mert nekünk így kényelmes? Hogy azt mondom, tiszteld a természetet, tiszteld az élőlényeket, akik körbevesznek, mert ők is élnek, nekik is van lelkük, ők is éreznek és szeretnek!
Ez nem a neveltetés kérdése. Ez az ismeret kérdése. A nyitottságé. Az értelem, az elme nyíltságáé. Hogy nem ragadok le azon az ősi szinten, hogy az élet egyetlen szükségkielégítő körforgás, ami kimerül abban, hogy "enni,aludni, szaporodni, üríteni".
Én hiszek abban, hogy többnek kell lennünk. Hogy nem más kárán kell boldoggá válnunk. Hogy magunktól és nem a gyerekeinktől kell elvárnunk, hogy változást hozzanak.
Hogy fel kell ébreszteni az embereket a komfort álmaikból és belenyomni az arcukba, hogy "Ez történik a falakon kívül, hát vedd már észre! Szerinted ez így jó?"
És mégis, hogyan várhatnánk a társadalomtól, hogy betartsák a törvényeket, ha azok közt olyanok is szerepelnek, mint élőlényeket kilőni, akaratuk ellenére fogva tartani és kísérletezni rajtuk, megölni őket HELYHIÁNY miatt...és sajnos még sorolhatnám...
Mi ezt mind tétlenül nézzük!
Ezért vállalom. Leszek én A bolond, aki hagyja, hogy összesúgjanak a háta mögött, aki nem köszön többé a barátjának, mert az vadász, aki elhagyja a családját, mert nem akarja, hogy a gyermeke azt tanulja: "az állat evésre, a föld pusztításra való", aki nem kozmetikázza magát, csakhogy egyetlen jószág vére se száradjon a kezén. Aki vállalja, hogy igenis borzalmas embernek, mert ELTÉR a normálistól. Maradok a "hülye állatvédő".