Vak igazság

Azt hiszem, mégsem bírom már tovább.

2019 Nyár

Amikor megismertelek, láttam benned valamit, amit addig senki másban. Nyers, zabolázatlan vadságot, nyílt őszinteséget, ösztönös férfi erőt, lágy érzelmességet és leírhatatlan vonzalmat. 

2019 Tél

Egyetlen érzést voltam képes beismerni magamnak ezzel kapcsolatban: hogy meg akarom tudni, milyen veled szeretkezni.

Aztán a születésnapodon, a legtisztább valódban beléd szerettem.

De hónapokba telt bevallani magamnak.

Igazad volt, mikor arra kértél, tisztázzuk a helyzetet és tartsuk a távolságot.

Csak bólintanom kellett volna. Egy szót sem szólni.

De nem tudtam kisétálni.

Úgy éreztem, ha most elengedlek, örökre elveszítelek. És én azt akartam, hogy az életem része légy.

Nem tudtam akkor még, hogy hogyan.

Arra gondoltam, tökéletes vagy a kapcsolathoz, melyet az ideális partnerségnek tartottam mindig is: barátság extrákkal.

És eleinte annyira könnyedén ment minden.

Aztán elbaszódott.

Bezárkóztál, titkolózni kezdtél. Én meg hazudni. Neked is, magamnak is.

Hogy megoldjuk, hogy minden rendben lesz.

Hogy lehetünk még azok.

De lassan összeraktam abból a kevésből, amit néha sikerült kierőszakolnom és rájöttem, hogy minden csak az én fejemben létezik.

Nem, nem minden. Szeretsz és talán tényleg különleges is vagyok a számodra.

De az a különcség normális akart lenni, hátha jobban szereted.

Egy átlagos, kiegyensúlyozott, szőke bombázó. Aki nem kérdez, nem aggódik, de legfőképpen nem gondolkodik, hogy aztán veszekedjen.

Lenyeltem és temettem mindent amit tudtam. Ezért mindig a legrosszabbkor, a legrosszabban jött ki belőlem.

Már egyre kevésbé ismertem magamra, rád, ránk.

Híd és távolság.

Amikor döntésre kértél, meg kellett volna tagadom. Kilépni mindenből és átgondolni.

Így csak még nagyobbat kavartam a káoszon a szívemben.

De én téged választottalak. És félre tettem minden nyilvánvalót.

Legyünk őszinték.

Én valójában már nem akarok az az EGY lenni az életedben.

Az az egy aki a legjobb barátod. Akit felhívhatsz egy sötét éjjelen és azt mondja, minden rendben lesz. Aki veled üldögél a fürdőszoba padlóján, mikor KO-ra iszod és szívod magad. Aki hagyja, hogy szétszedd magad belülről, mert megért. És tudja, hogy Te így működsz. Hogy neked most erre van szükséged. 

Aki a legsötétebb órán kiveszi a kezedből a gyógyszeres üveget és a talpadra állít.

Mert rengeteg időbe telt, de feldolgoztam, hogy erre Anna van.

És már a nevét is le tudom írni, pedig eleinte az sem ment.

Vele kell lenned. Tudod te is. 

De kérlek, hadd ne kelljen megint nekem kimondanom ezt. Mint annyi másnak...

Úgy képzelem, talán azért mert ebben az egy esetben nem te vagy aki megbabonázza, hanem ő bűvöl meg téged. 

A kivétel. A kriptonit.

Akivel, akiért bármit. 

Nekem te.

Aki lefegyverzi az önálló, erős nőt, aki harcol bennem.

A barátom, aki életem szerelme lett. Akivel a néma csendben, csak azt hallom, ahogyan a szívem ütemre ver és megadom neki magam. Egy szerelmes ölelésben.

Igazad volt, ez egy veszélyes döntés lett.

A nagy szerelem. EGY elmúlatott ZSÚR.

Tört-kör.

És azóta csak vészüzemmódban működöm, görcsösen próbálok valami jót kihozni ebből, hogy legyen értelme. Mindennek, ami történt. Amit tettem.

Közben meg elveszítem minden realitásomat a világgal.

Nem értem már, hol van az a lány, aki meztelenül táncol a konyhakövön és üvöltve énekel. Olyan távoli, mintha csak képzeltem volna. Mintha soha nem is lett volna. Eltűnt bennem. Megöltem. Mert azt hittem, az nem én vagyok. Hogy a fura dolgaimért nem lehet szeretni engem. Pedig nagyon is az volt. Nem tudok rendes, normális, hétköznapi lenni.

Bármennyire is középszerűvé szenvedtem magam. Kitörök majd úgyis megint.

Hinni akarom. Hogy nekünk van olyan, hogy KÖZÖS. 

De egyre nehezebben megy.

Minden tapasztalatom és emberismeretem ellenére képtelen vagyok menedzselni ezt a kapcsolatot.

Minket a szex hozott és tartott össze.

Az hogy mindenáron le akartam feküdni veled, mert úgy hittem csodálatos lesz. Majdnem mindig az volt. Amíg azt nem láttam, hogy nem vagy képes velem lenni.

"Hogy neked másokra kell gondolnod hozzá."

Nekünk nem megy.

Neked se és nekem se.

Két teljesen különböző ember vagyunk.

Akik szex nélkül képtelenek elviselni egymást egy kapcsolatban.

Barátok vagyunk. Vagy csak akik egy nehéz időszakban ott voltak egymásnak és megpróbálták a lehetetlent: egymással pótolni valamit, ami hiányzik.

A vőlegényemért kellett volna így rajonganom. Bár őt függeném ennyire. Ahogy téged. Ahogy te másokat.

De a valódi szerelem nem fáj. Nem érez az ember mindent elsöprő addikciót.

Az igaz szeretetbe nem akarsz belehalni még egy adagért.

Ez egy betegség. Amire még nincsenek anonim kezelőcsoportok. Pedig nagyobb szükség lenne rá, mint bármelyik szer esetében; mert ez dupla emberi tényező. Ez akkor is utánad jön, ha nem keresed többet a dílert.