Kékre szerettél
“Nézd, ez az érzés más
Ugye te is akarod?
Ez a rendbontás
Most olyan édes…
Szédít, csak játszik énvelem!
Szédít, játsszál még nekem
S én kiheverem!”
Elvitted egy részemet.
Kíméletlenül kitépted belőlem erőszakkal mikor már nem akartam oaadni neked többet.
És elvitted vele őt is, aki őrizte mindezt, gondosan elzárva a szívemben.
Ha ránéztem, szeretnem kellet még téged…
hogy őt ne gyűlöljem.
Szeretettel kellett rád gondolnom, hogy őneki ne árthassak.
De elbuktam…
nem tudtalak már muszájból sem tovább szeretni téged…
és ő már nem tudta tovább tartani magát értem…
ezért belehalt az én fájdalmamba…
mert a te zsarnokságod is életet követelt.
Meghalt értem, hogy feloldozzon a szerelem alól amit feléd éreztem…
hogy megszabadítson a függőségtől, melyet tápláltál bennem magad felé…
hogy elvágja az utolsó láncot is, mely akaratlanul és rozsdásan hozzád kötözött.
De hibádzik egy tényező a képletben…
hogy vele együtt egy újabb részem távozott…
egy megszenesedett szívdarabot hagyva maga után, olyan feketét, melyet csak a tökéletes Üresség képes alkotni az Univerzum kívül eső peremén.
Hogy most minden feketeségével ott tündököljön az égen…
megkápráztatva minden éjszakát…
a te átkod…
az én kiscsillagom.