Rímbe szedve
Hogy ne sírjak…?...Könnyű azt mondani,mikor álomba ringat…És mégis mért ne kéne tennem…ha egyszer nincs is senki ki észrevenné,ha mégis…Barátok?...Kik?..Kik annak mondják magukat,de ha rákérdeznek h vagyok és azt felelem,jól,egy se válaszolja,h mondjam az igazat…Pedig jó lenne már…kicsit úgy mint tegnap éjjel…kipakolni valakinek…jó lenne már,ha az éjszakai rémálomból felijedve valaki azt suttogná semmi baj...Mindig van kivel alibiből támasztani a pultot…de vajon egy sem olyan,h érdekelné valójában ki vagyok?...Látod…én nem vagyok különleges…rám nem gondolnak úgy,h mindig szeretni fogom…én nem vagyok olyan,hogy minden nyűge tetszik…én nem vagyok olyan szerencsés,hogy engem szeress…te,te,te vagy TE…én egyszerű vagyok..egyszerűen semmit érő…Az én nevem sem ismerik sokan…ez a sorsom?...Sok mindnet szeretnék…de az én életem finoman szólva sem könnyű…Azt mondják erős vagyok?...Hát bár én látnám úgy…Mikor lesz már,h nem bőgők,mert elhagytak?...Mikor lesz már,hogy nem fáj semmi sem?...Hol van már,aki péntek este nem hagyja,h az asztal sarkán bőgjek?...de nem…nem is kell már senki…s h megszánjon végképp nem…mert néha jobb lenne ezt a világot itt hagyni…Igen lenne pár ember,akinek hiányoznék…és a többi?...De már néha úgy vagyok…fájjon nekik,h én nem létezem többé a világukban…Fájjon nekik,h nem találom a helyem…Fájjon nekik,hogy értem senki sincs,ki harcolna!...Mindig csak én….én vagyok ki azt mondja kellesz…s a válasz annyi elfelejthetsz!...Könnyel itatom át a sorokat…lesz-e ki megérti a bánatomat…Lesz-e aki végre úgy fogad el és szeret ahogy vagyok….De nem is tud már érdekelni…megtanulok egyedül! élni…egyedül…de ridegen hangzik…pedig csak ez az egy szó visszhangzik…visszaverik a falak…az utca téglasorai…szeretnék már végre boldog lenni…Ne értsd félre… a happy end biztosítékát nem csupán egy kapcsolatban látom…egy pasiban…nem csak egy ember kell,aki tudja mit kell tenni…mellettem…Meddig lesz ez még így…hogy csak keresem?....Hogy hagyjál…hagyjatok…kérnem sem kell,mégis megkapom…feledésbe merülnek a papírra vésett sorok…A teli Hold fénye tükrözi őket…de nem találnak címzettre…csak vissza a feladónak duplázva…Megérte?...nem…de mit tehettem volna ha bármit odaadok,csak engem válassz…Az én szemem jelentse neki a világot…az én ajkam az életet…az én szívem minden lélegzetet….sosem voltam még ennyire magányos….Mi bennem ennyire rossz?...Tudod mit….ne áruld el…csak hagyj tovább lépni,h mégis azt kívánom bár visszarántanál magad mellé…Hagyd h fájjon…hogy mégis azt kívánom,gyógyítsd be minden sebem…Hagyj elmenni…hogy mégis azt akarom,veled teljen minden napom….Nekem csak ennyi jut látod…a néma hangok…az üvöltések tompa sikolya…Mert hát ezt teszem…magasba tartva két karom kiáltok a semmibe…hátha van ki meghallja a hangomat…De senki sem felel…Válasz nélkül maradva…csak telnek a napok…már nem is várom…h bárki viszont szóljon…Volna,volna,volna…