Visz a vonat, megyek utánad...






Az égre írj, ha minden összetört… És, ha nem érek fel odáig?... Akkor jó lesz pár füzetlap meg a toll csattogása… S halk szavaim, miket rájuk vetek, szálljanak az égig… Zokogva-kacagva, csendesen… Minden nehéz és törékeny… mint a foszló kőfal…  az ujjaimat még átereszti ugyan, de a tenyerem már beleütközik… Átüt rajta a fény,mégsem látni semmit… még egy kibaszott jelzőlámpa sincs…De kihalt egy környék…Én elmegyek most, hazamegyek… s reggelre én már messze futok… Mennék én, de merre is az a haza?...A nagy Nihilben,ahol elönt a béke…mintha betolnék egy karomnyi spanglit…aztán vághatom a füstöt,hogy kitaláljak,mielőtt én leszek a valószerűtlenül agyzsibbadt, boldogságkómás Pimpike, a kék csuvi…aki valójában farkas… Én szeretek magamnál lenni… csak annyira, amennyi az épeszű őrültséghez kell… Kiszínezni a lelkem…Csak épp most összefolytak a színek a kibaszott palettán… én meg nem győzöm őket szétválogatni… Ha megunom, felülök a vonatra és megyek utánad...talán ma még meg is talállak…Már sziszeg, dohog a vonat…s elránt az alkonyat…Most fűt bolond-sok álmom…S én áldalak újra, drága kis éltem, hálásan, kevélyen…minden kis percért, amelyben örültem…És kacaghat itt a nádas körültem…A szép Holnapnak, meg nem érkezettnek vagyok királya,kinek az álma szent…

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Naplóbejegyzések 2023

"Mi a rosszabb? Ha a feleséged, akit szeretsz vele teljesen más, vagy ha ugyanolyan.."