Minden rendben...vagy mégsem?...Ebben sem vagyok egész biztos...ez bonyolult...
Érezted már úgy, hogy valakivel teljesen összepasszolsz, de mégis olyan nehezen mennek a dolgok?...Hogy túl sűrűn váltakozik a mindenrendbenvan és a mégsincsmindenredben ?...Na, ilyenkor mit kell tenni,hova kell nézni...és hova nem?
-Szeretsz?
-Nem tudom.
-Miért nem?
-Nem vagyok biztos.
-Kételyek?
-Azok.
-Akkor mit érzel?
-Ez bonyolult. Néha hiányzol,nem bírom,ha nem vagy velem. Szükségem van a
jelenlétedre,még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek,mert félek.
Megijedek tőled,pedig nem bántasz. Néha futnék veled
akármeddig,akárhova...Csakhogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem,nem
jó,ha itt vagy,vagy nézel,mert elvársz dolgokat. Lehet,hogy nem tudom
megtenni. A szívem megszakad,ha mással látlak,de nem szólok egy szót
sem. Csak elsétálok...Néha utálom,ahogy kinézel. De ezt sem mondom soha.
A lényed kárpótol mindenért. Nem tudok soha haragudni Rád úgy igazán.
Pedig lehet,olyat tettél,amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból.
Néha ha Rád gondolok sírok,néha nevetek,néha ordítok,aztán megint ott a
mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű,de nem...ez bonyolult.
-Akkor szeretsz?
-Azt hiszem...
Ha olvasod... tudnod kell...Te vagy akivel letudnám élni az életem...olyan mesébe illően...tudod, két gyerek,kutya,nagy,ház,fehér kerítés...De félek...hogy akarok-e én ilyet...hogy egyátalán nem is tudom,mit akarok...Jó lenne tudni, mi lesz 1 vagy 5 vagy fél év múlva...vagy legalább,hogy kell-e tudnom,mi lesz akkor...Most csak annyit tudok,hogy úgy alszom el a legszívesebben,ha tudom...hogy ott vagy velem...anélkül,hogy odanéznék.
-Nem tudom.
-Miért nem?
-Nem vagyok biztos.
-Kételyek?
-Azok.
-Akkor mit érzel?
-Ez bonyolult. Néha hiányzol,nem bírom,ha nem vagy velem. Szükségem van a
jelenlétedre,még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek,mert félek.
Megijedek tőled,pedig nem bántasz. Néha futnék veled
akármeddig,akárhova...Csakhogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem,nem
jó,ha itt vagy,vagy nézel,mert elvársz dolgokat. Lehet,hogy nem tudom
megtenni. A szívem megszakad,ha mással látlak,de nem szólok egy szót
sem. Csak elsétálok...Néha utálom,ahogy kinézel. De ezt sem mondom soha.
A lényed kárpótol mindenért. Nem tudok soha haragudni Rád úgy igazán.
Pedig lehet,olyat tettél,amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból.
Néha ha Rád gondolok sírok,néha nevetek,néha ordítok,aztán megint ott a
mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű,de nem...ez bonyolult.
-Akkor szeretsz?
-Azt hiszem...
Ha olvasod... tudnod kell...Te vagy akivel letudnám élni az életem...olyan mesébe illően...tudod, két gyerek,kutya,nagy,ház,fehér kerítés...De félek...hogy akarok-e én ilyet...hogy egyátalán nem is tudom,mit akarok...Jó lenne tudni, mi lesz 1 vagy 5 vagy fél év múlva...vagy legalább,hogy kell-e tudnom,mi lesz akkor...Most csak annyit tudok,hogy úgy alszom el a legszívesebben,ha tudom...hogy ott vagy velem...anélkül,hogy odanéznék.