A többi csak figyelemelterelés.
Ha csókra gondolok, magától indul meg kezem a nyakad felé. Körbefonni azt, szorosan a tarkód mentén, megragadni, beléd bújni, hozzád tartozni.
Azon kaptam magam, hogy már úgy mérem az időt, hogy mielőtt voltál és miután lettél. Egy évvel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy melletted hajtom álomra a fejem, vastag védőtakaróként borulva rád, mint egy puha, rózsaszín panda.
Március.
Nem így kellett volna. Tudom, ne sírjak utána és tudom, hogy teljes, tiszta szívvel hittem abban, amire mindketten igent mondtatok.
De. - A két leggyűlöltebb betű a világon. Pont annyit ad, amennyit elvesz.
Nem ment a HÁROM együtt két hétnél tovább. Ott kellett volna egyet befejezni, egyet meg elkezdeni. Tiszta lapok. Méltóság és Tisztelet.
És talán kiderült volna minden előre. Hogy mi a MI, és működik-e. Hogy belefér-e annyi kávéscsésze; hogy van-e értelme a szerelemnek, a szenvedélynek, ha a lelkünk már valaki máshoz kötve van egy életre? Hogy tudunk-e egymásnak olyat nyújtani, ami más, ami hozzátesz, amire szüksége van?
Hogy az életemben tudom-e tartani azt, akit szeretek.
Hogy mit, miért kell feladni?
Hogy hol, hogy, mint van a szerelem?
Hallgat a szív, téged akar. Nyílik a szem sírni akar.
Belesajog a szívem, hogy mindenféle rajongó kamasz-szerelemmel vagyok képes szeretni téged. Honnan jött ez?
Vajon, mit láttam meg benned, amiért odáig kellett lennem.
Melyik az igazi te?
Amelyik szorosan ölelve nem akar elveszíteni? Vagy amelyik minden érzelmet nélkülözve hagyja, hogy megalázottan és dühösen felhatalmazzam, hogy elhagyhat?
Nekem te vagy a szer, ami felemel és ha elhagy az érzés, a mélybe taszít.
Hiányzik a forró, meztelen tested. Az intimitás, a csak-ketten érzése. A te. A mi.
Levegő be. Levegő ki.
Valaki sérülni fog. Talán a barátaid maguk sem tudták pontosan kire gondolnak. De minden jel arra utal, hogy én vagyok aki a rövidebbet húzza.
Kirúgtam magam alól mindent.
Jojó. Közel és messze. Hol ide, hol oda. Megy, nem megy. Kell, nem kell.
Eltűnt a szikra.
Mert már nem vagyok elérhetetlen? Ott gubbasztok a vállaidon és nyomasztalak, mert azt akarom, hogy úgy szeress, mint én téged. Hogy legyen értelme! Mindennek ami történt.
De nem tudsz velem mit kezdeni.
Mint egy kínai könyv, szótár nélkül?
Mit szeretek benned? Mindent ami vagy.
A szomszéd srác. A nagy lírai romantikus regények főszereplője, aki csak a történet végén kerül elő, mint az elrendeltetett nagy szerelem, mely mindig is ott volt az orrom előtt.
Végtelenített nap. Neked ami volt, nekem ami van. A sötétben úszó kételyekkel. Hogy mondd már ki! Hogy nem kellek. Hogy miért nem tudsz ùgy szeretni engem?
Vele élek, mással kefélek. De közben meg senkivel sem szeretkezem.
Lelkem fent elszáll a vadludakkal. Kint fagy a szeles-esős ködben a teraszon és szívja a light cigarettát, ami szerinted olyan mint a hegyi levegő. És belegondolni sem mer, hogy kik és hányan feküdhettek a helyén előtte. Hányan koptatták ki a szivacsot melletted, amitől az én hátam sajog most.
Nem akarok félni. Mégis rettegek. Néha annyira, hogy szó nélkül elfutnék. De én meg akarok tenni minden Kettőnkért.
Az összes csókért kár, ha szívem nincsen igazán jó helyen. Mert ahol biztonság van, ott a szerelem szép. És ahol a félelem? Ott a szerelem szenvedély.
“Nem fogok és nem is tudok olyat mondani, amivel bántalak.
Tudom, hogy szeretsz. Csak nem úgy ahogy kéne.
Nincs olyan, hogy kéne.
De van. Jobban szeretsz mint egy barátot, de kevésbé, mint egy barátnőt.”
Nem lehet....
Téged megszeretni lett a legádázabb bűnöm magam ellen?
Széttép az önvád
miért nem tud ez működni?
egy részem belehal.
Mint a kora tavasz első rügyei, melyeket elsöpör a márciusi fagy.