Útvesztő

Becsukódott mögöttem a szobaajtó és én idegesen kotorászni kezdtem a szekrényedben, valami hosszú és puha póló után, amely eltakarja a rajtam feszülő fűzőt és harisnyatarttót, amit a kedvedért vettem fel.

Felkaptam a kedvenc fekete felsőd és reméltem, hogy hiányos öltözetem mellett talán a magam iránt érzett szánalom érzését is enyhíti majd valamelyest. 

Sosem utasítottak vissza; én voltam, aki másokat visszautasít. 

Mint téged tavaly tavasszal, mikor megkísérelted az első csókunkat. 

Visszakaptam - gondoltam és sírva rogytam össze a szőnyegen. 

Hogy a francba csesződött ez így el? 

"-Most meg mi a franc bajod van? 

 -Nem tudom. Nem tudom, megijedtem. 

 -Mindig ezt csinálod. Nőjjél már fel. Mit vársz? Írjon alá hűségnyilatkozatot, mielőtt megkefél? 

 -Igen, igen, adja írásba, hogy csak engem fog szeretni. 

 -Te tiszta hülye vagy. Tudtad, hogy ez lesz, nem?" 

Szeretem ezt a férfit. Perceken át képes vagyok elnézni éles arcvonásait; ívelt pilláit, csókra termett száját; a gyengéd kezeit, melyek olyan pontosan és finoman simogatnak, mintha ezer éve ismernék a testem. 

A KURVA ÉLETBE!

Egyenként csapkodnám a falhoz a bögréket, az összes tányért és poharat, a legszebb Zsolnay porcelánt, csakhogy könnyebb legyen. Csak egy kicsit.

Mi a jó lófaszért tud ez úgy fájni, hogy az ember úgy érzi, darabokra szakad a mellkasa?!

Alig pár hónapja ismertelek csak, mikor belém hasított a gondolat, hogy akarlak. Ismerni, érezni, szeretni. Mert benned találtam meg, amit addig senki másban.

Meggyőzöl és manipulálsz. Pont olyan könnyedén csavarsz az ujjaid köré, mint majd az összes többi nőt a földön. 

De lesz egy, egyetlen egy, akinél ez nem fog menni.

Ő lesz a Te párod. Aki a kriptonitod. Akire nem hat a bájod. És pont ezért fog ő kellene neked örökre.

Cseréltem az autóm egy biciklire.