Keringő egy álom térkövén

Az élet nem arról szól,hogy várjuk a vihar elvonulását….hanem,h megtanuljunk táncolni az esőben…Még nem nagyon megy, csak most kezdtem…De hagyom…hogy vezess…Megnyugtat, hogy fogod a kezem…és mutatod a lépést, anélkül,h lenéznék…Megbízom benned…Már nem tiltakozom…csak a pupillád körüli ,zöld tengert figyelem, ahogy felcsapnak a hullámok és bele veszek a habokba... Már nincs bennem félelem, vagy kétely.
Mikor felébredek, együtt simogatod meg az arcom a napsugárral… mikor eluralkodik rajtam a magány szorítása, felcsiklandozod a nevetésem …és enged a fogás….
Az éjszaka leplével szuszogod a fülembe a csend szavait…aminek csak én értem a nyelvét… ha feltörni készül bennem a sírás és az elkeseredettség…ez csitít…
Tudod…jó, hogy mikor felver a rémálom,visszazuhanok a valóságba…melléd az ágyba…!...
Taníts meg táncolni!