Kérdezz-felelek
Mennyit változtam a szemedben? Nem a választ akarom hallani… Az érzést, h közel engedsz…hogy nem húzol falat, amin hiába kopogtatok, úgysem engedsz be…
Hogy megint elmondasz mindent… ami fontos, amire emlékszel, amit szeretnél…Csordultig tölts meg a szavaiddal… De én nem teszem…némaságba burkolózom,amikor csak ráhagyom,hogy fájjon…
Látod… ?!...elmennék, hogy lásd a könnyeim…hogy mennyire fájt viszont látnom a múltam, amit kínkeservvel temettem… A szívem szakad meg….úgy adtam el magam…a szívem…a szerelmem….csakhogy valakitől egy kicsit is azt érezzem,hogy szeret…
A magamfajta lányokat nem a magadfajta fiúk nem ezért találják meg….Ha csak a jelen számít,mért érzem úgy, hogy arcon csaptál az ajtóval?!...Vagy én vagyok, aki becsukta maga mögött és Te kint maradtál?...
Hagyod,hogy így legyen?...Vagy egymás mellet ülve válaszolgatunk a saját kérdéseinkre,gondolatban,amiket egymásnak kéne feltennünk….
Kérdeznélek…de válaszolnál?...Én Veled akarok lenni!...És Te?… Engem akarsz?..Akarsz?...Magamért?...Bonyolult vagyok…
A dolgaim is azzá teszem …pedig nem az számít, mi volt, igazad van…csak az, ami közben…ami most...De… elég egyetlen elvétett,apró mozdulat, hogy meggyőzz…e nem teszed, tudom...úgysem teszed...Pedig beengedtelek az életembe!...És ez nem csak egy státuszt takar...számomra nem...Ez most új felállás...Kimenekülök a magam által szövögetett álomvilágból…az olvadó jégveremből és kikecmergek a napfényre….Érzem az ízét a számban…édeskés,tömény… a szél hasogatva simogat…de élvezem...tetszik,hogy valamit suttog…
Életemben nem éreztem magam még ilyen magányosnak úgy,h ennyien vettek körül...
Elbőgtem magam...zokogtam mint egy mackóját vesztett kisgyerek...elvesztettem a reményt...hogy sosem leszek jó senkihez...És Te csak öleltél, szorítottál,és suttogtad,h nyugodjak meg,mert ez nem igaz...Én mégis annak érzem...én mégis magamban keresem a hibát,én mégis azt akarom...hogy...hogy válaszolj!