Utóirat...A szívünk egy lemezjátszó...hangulatától függően feldob magának egy lemezt...





Még csak egyenként hullanak a falevelek a fákról...fájdalmasan,remegve...Mind tudják,hogy menniük kell...de még maradnának...Őrizve a legutóbb elmúlt nyár reményeit...boldogságát...a kivirágzott szerelmeket...az elvesztett álmokat...a kiderült titkokat...Gátlásait dobálva meztelenedik a lomb...Mint a haldokló utolsó lélegzetvételei...
Sosem vágytam még ilyen erősen az ellentmondásra...hogy minél hamarabb felnőjek...de mégis...had maradjak...a rózsaszín felhők hercegkisasszonya...De...már rég fel kellett nőnöm...ezért mégsem fogok tudni soha teljesen...Egy örök gyermekkor maradékát a szívemben cipelem a végsőkig...
Csak az emberek szörnyűek...kiölik egymásból a mosolyt...az önfeledt nevetések jogát...az élni akarás tükördarabjait...Űzött vadak menekülnek saját elvárásaik teljesíthetetlen akadálya elől... a megfelelni akarás mókuskerekében... beskatulyázva...kategóriákba csoportosítva...Riadt a tekinteted...nem hagyod élni önmagadat...szerepet erőltetsz az arcodra...De miért?...
Az én szerepem a menekülőé...Annyira el akartunk menni innen...hogy már semmi sem követeli a maradásunkat...Néha beköszönt az az érzés...hogy egyedül maradtunk... Hát nem gondoltam barátom,hogy ketten is lehet egyedül lenni...

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Naplóbejegyzések 2023

"Mi a rosszabb? Ha a feleséged, akit szeretsz vele teljesen más, vagy ha ugyanolyan.."