Szerinted?

Mindig azt hittem a szívügyek a legkönnyebben kezelhetőek.
Aztán tessék. Baromira nincs igazam. Ez az egyetlen, amiben nem lehet jól dönteni.
Ha jól döntesz, megnyugszik a szíved. Na, ja! Csak az eszed háborog. Vagy fordítva.
Úgy érzem, úgy rámegyek már erre az egészre, hogy miközben magamat keresem lelkileg, elvesztem az eszem, a józan ítélő képességem, a hitem, a jövőm, a terveim. Mindenem.
Én rád alapozva terveztem egy egész életet, míg te megrémültél, hogy egyátalán beleillessz-e a sajátodba. Már egyátalán a kérdés is... Hogy ez egyátalán kérdés a számodra, míg én 16 éves korom óta biztos vagyok benne. Magamban. Benned mindig is kételkedtem. Utólag tehát jogosan.
Míg azon fáradoztam, hogy neked éd az életedben lévő többi embernek megfeleljek, te megcsaltàl.
Ki tudja, hány olyan pillanatot adtál nekem, hány pillantást, hàny érintést, szerelmi vallomást, együttlétet, amelyet valójában neki szántál? Hányszor gondoltad oda helyettem, miközben engem szetetgettél?
Hát mire számítsak most, hogy már tenni sem akarok érte. Érted.
Annyira gyűlöllek ezért. Rád basznám az ajtót, hogy 'Légy boldog!'. Szívem szerint de megtenném!
De te vagy az is, akihez vígaszért mennék. Hogy basznád meg...