csak olyan nemtommi

Kavargok...hömpölygök...csendbe burkolózott semmi...üvöltő némaság...ordítanék...de a nevetés gurgulázva tör fel a torkomon...sírnék...de már elfogyott minden könnyem...elfáradtam...kavarog köröttem a valóság...és én...csak lebegek...egy más világban...egy biztos kéz elringat...körém fonja szárnyait...míg összeragasztgatom...magam...olyan...mint egy...üvegtorony apró darabkái...ha egyhez hozzáérsz...borul megint az összes...sosem tudnak igazán összeforrni...mert nincs idő h megkössenek...feltépem a saját sebeim...és csodálkozom h fáj?!...na elmehetek a picsába!...különben is...senkinek sincs joga ítélkezni felettem!...meg egyátalán hova tűntem én?!...elnyomom amit nemkéne...önmagam...és amit rejtegetni akarok....kibukik...az arcomra...a kisugárzásomra...a tekintetemre...olyan üres hogy az már fáj!...eltűnt belőle az élet...a remény...az út...a cél...ami hajt..előre!..pedig van!...már van miért!...már van kiért!...már van elég reményem
...már van újra életem...leküzdendő akadályom...megmászandó hegyem...és én újra magam vagyok!...Gyerünk,gyerünk,menni fog!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Naplóbejegyzések 2023

"Mi a rosszabb? Ha a feleséged, akit szeretsz vele teljesen más, vagy ha ugyanolyan.."