Az emberi lét önpusztító hatalma
Nekem ez nagyon fog fájni.
Hajtogatom magamban és mégis, úgy érzem bele akarok menni.
Bele akarok gabalyodni, magamra vonni, mint egy nagy, puha, gömbpokrócót.
Milyen rohadtul elcseszettek vagyunk mi emberek.
Már egészen a gyerekkortól kezdve. Tudjuk, hogy fájni fog, ha megérintjük a gyertya lángját...és mégis...megtesszük. Mert meg kell tapasztalnunk.
Mert nem elég, ha csak mondják.
Mert nem elég csak hallva tudni.
Érezvén kell a tudás.
Mert ha átéljük, tudjuk, hogy milyen érzés.
És tudjuk, hogy fáj.
De ott van a kétely.
Hogy mi van, ha nem fáj?
Hogy mi van akkor, ha jó?
Mi van, ha csak fényes és meleg és nem éget meg, csak melegít.
Emberi testhő langyos melege.
Mint hideg őszi éjjelen egy maréknyi tűzifa ellobbanó lángja.
Egy illatos, finom, puha, emberi takaró.
Vagy 2.
Kettő.
Meg egy.
Egy meg egy meg egy.
Meg kettő meg egy.
Sosem voltam jó matekból.
De a szavak mentek mindig. Csak a szavak. Az érzelmeket körülíró szavak.
Mert sokáig csak magamnak beszéltem.
Nem volt kinek. Nem akarta hallani senki.
És én sem akartam mondani senkinek.
De most mondanám.
MOndom ha érdekel.
Ha érdekel Téged.......meg Téged.
...mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben
....s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó...
.............Szavak, csodálatos szavak
Békítenek, lázítanak
Kisimítják az éleket
Füljáratban kísértenek
Eldöntenek egy életet
Följárnak, mint kísértetek
Keresi a pontot, keresi a vesszőt
Hálás érte, ha megdöntöd
Szárnyalnak, mint a gondolat
Görnyedve hordanak gondokat
(Szó)virágos az ecset hegye
Festenek vele galád istenek
Világokat jelentenek
Meghaltál, ha már nincsenek
Szavak nélkül üres a lap
Halad a kéz, épül az alap
Dalolnak és dadognak ők
Gügyögnek, mint a szeretők
Ölnek és feltámasztanak
Szavak, szavak, csodálatos szavak
Ölnek és feltámasztanak
Szavak, szavak, csodálatos szavak
Ölnek és feltámasztanak
Szavak, szavak, csodálatos szavak
Ölnek, békítenek
Szavak, szavak, csodálatos szavak
Lázítanak, feltámasztanak
Szavak, szavak, csodálatos szavak.
Hajtogatom magamban és mégis, úgy érzem bele akarok menni.
Bele akarok gabalyodni, magamra vonni, mint egy nagy, puha, gömbpokrócót.
Milyen rohadtul elcseszettek vagyunk mi emberek.
Már egészen a gyerekkortól kezdve. Tudjuk, hogy fájni fog, ha megérintjük a gyertya lángját...és mégis...megtesszük. Mert meg kell tapasztalnunk.
Mert nem elég, ha csak mondják.
Mert nem elég csak hallva tudni.
Érezvén kell a tudás.
Mert ha átéljük, tudjuk, hogy milyen érzés.
És tudjuk, hogy fáj.
De ott van a kétely.
Hogy mi van, ha nem fáj?
Hogy mi van akkor, ha jó?
Mi van, ha csak fényes és meleg és nem éget meg, csak melegít.
Emberi testhő langyos melege.
Mint hideg őszi éjjelen egy maréknyi tűzifa ellobbanó lángja.
Egy illatos, finom, puha, emberi takaró.
Vagy 2.
Kettő.
Meg egy.
Egy meg egy meg egy.
Meg kettő meg egy.
Sosem voltam jó matekból.
De a szavak mentek mindig. Csak a szavak. Az érzelmeket körülíró szavak.
Mert sokáig csak magamnak beszéltem.
Nem volt kinek. Nem akarta hallani senki.
És én sem akartam mondani senkinek.
De most mondanám.
MOndom ha érdekel.
Ha érdekel Téged.......meg Téged.
...mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben
....s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó...
.............Szavak, csodálatos szavak
Békítenek, lázítanak
Kisimítják az éleket
Füljáratban kísértenek
Eldöntenek egy életet
Följárnak, mint kísértetek
Keresi a pontot, keresi a vesszőt
Hálás érte, ha megdöntöd
Szárnyalnak, mint a gondolat
Görnyedve hordanak gondokat
(Szó)virágos az ecset hegye
Festenek vele galád istenek
Világokat jelentenek
Meghaltál, ha már nincsenek
Szavak nélkül üres a lap
Halad a kéz, épül az alap
Dalolnak és dadognak ők
Gügyögnek, mint a szeretők
Ölnek és feltámasztanak
Szavak, szavak, csodálatos szavak
Ölnek és feltámasztanak
Szavak, szavak, csodálatos szavak
Ölnek és feltámasztanak
Szavak, szavak, csodálatos szavak
Ölnek, békítenek
Szavak, szavak, csodálatos szavak
Lázítanak, feltámasztanak
Szavak, szavak, csodálatos szavak.