Összefoglalás
2 és fél hónapja szakítottam a barátommal…gyerekkoromtól ismertem és régóta tetszett már mikor összejöttünk...közel két évig tartott…Úgy volt hogy érettségi után megkéri a kezem…elterveztük az életünket…olyan meseszerűen…emlékszem milyen rossz volt mikor azt mondta szerinte már nem úgy lesz….igaza lett…
Sosem szerettem még ennyire senkit…talán nem is fogok többé… Hányszor mondtuk egymásnak h életünk szerelme…hányszor ígértük meg h sosem hagyjuk el és örökké szeretni fogjuk….Talán így van….de,ha,volna,talán…Vmi nem működött…sosem fogok rájönni mi volt az pontosan…Márciusig húztuk…Tudtuk hogy nincs tovább…itt a vége…harc nélkül beletörődtünk…de mégsem ment olyan könnyedén mint hittük…vagy mutattuk…hiányoztál...de képtelen voltam bevallani..elég volt elfogadnom h nem vagy velem többé…
Akkor három srác volt akik mellettem voltak…a legközelebbi barátaim…Féltem…hogy őket is elveszthetem…ezért túlságosan ragaszkodó…folytogató lettem…és olyan elvárásokat támasztottam amikhez nem volt jogom…azt mondtam csak a barátságukra van szükségem, a támogatásukra…de…bennük kerestem azt a szeretetet,azt az embert is…1 hónapon át minden hétvégéén mulattam…könnyedén és meggondolatlanul tettem olyan dolgokat amiket tényleg kívántam…de nem nekik kellett volna megadniuk…azt akartam hogy szeressetek…de úgyis ah nem nektek kell…egyikükkel ágyba bújtam…a másikkal hetyegtem….a harmadikkal,aki féltett és óvott,akár a bátyám..csúnyán összevesztem…Elsírtam magam nekik h nem akarok a szemükben ócska lotyó lenni…De hibát hibára halmozva mégis az lettem…a magam szemében is…Hiába próbáltatok segíteni,észre téríteni…nem hallgattam rátok….úgy éreztem ti is csak bántotok…bennetek is csak csalódtam mert nem fogadtok el…pedig lehet épp azt nem akartátok h elveszítsem aki valóban vagyok…akkor úgy éreztem teljesen reménytelen ez az egész…minden…pedig az most van…Emlékszem miket mondtam…milyen zavart voltam..azt sem tudtam mit érzek….és emlékszem mennyi lehetőséget elbasztam hogy jobb legyen…
És most….hiányzik a szerelmem…hányszor eszembe jut mit szerettél…hiányoznak a barátaim…egyikre sem tudok teljes gyűlölettel nézni…és talán ez a baj..ez a szörnyű…hogy egyszer megszerettelek titeket…és feledni nem foglak soha…a jószót,ölelést,csókot,nevetést…
Emlékszem azt mondtad szó sincs arról hogy eldobott rongy lennék…most te dobtál el…Emlékszem azt mondtad talpra fogok állni és ebben nagy szerepetek lesz…igazad lett..csak nem úgy ah gondoltuk..Emlékszem azt mondtad senkiért sem érdemes feladnom az életem…majd veled el leszek…már nem beszélsz velem…
Öszzetörtem a szívét annak az embernek akit a világon a legjobban szerettem…ezer év múlva sem felejtem el milyen volt az arcod a könnybe lábadt szemekkel amikben az általam összetört álmok képe lebegett…a hangod amint remegve azt kérded hogy tehettem…pedig magamnak nagyobb bajt okoztam mint neked…Sőt arra is emlékszem milyen volt újra hozzád bújni,megérinteni,megcsókolni,beleburkolózni a sok szépemléket idéző illatodba…hogy az ajkam hibátlanul összetapadt a megszokott ajkaddal…hogy úgy éreztem ott van helyén…Elfeledni sosem foglak…de magam mögött kell hogy hagyjalak….Kérlek próbálj meg te is túllépni…tudom hogy nehéz…de neked még mindig könnyebb…
Csalódtam másban,csalódtam magamban…az életben, a reményben,a szeretetben és szerelemben…de a legrosszabb hogy bennem csalódtak mások…Fájdalmat okozni ezerszer rosszabb talán mint kapni…Nem tudom mihez kezdjek állok a világban a nagy semmi közepén és fogalmam sincs merre tovább...Hogyan bízzak magamban?…Vagy bármi,bárki másban?...