Aki.....
Még mindig én vagyok a lány a fotókon...a lány,aki látszatra életerős és vidám...aki előtt nincs akadály...akit az emberek szeretnek és tisztelnek...a fotókon...de valóság...az fájdalmasan más...a valóságban én vagyok a lány akiben mindenki csalódott...aki reményvesztetten csak létezik...de nem él..akinek számtalanszor megfordult már a fejében h mindent itt hagyjon...egy szebb...könnyebb...és boldogabb életért...de pont attól vagyok bátor h nem élek a lehetőséggel?...h kiállok és megküzdök?...és ha nem akarok,...és ha mégis azt mondom...gyáva vagyok és félek szembenézni...h inkább elfutok?...de nem tudom...ott a kihívás...ott a csak-azért-is érzése...a bizonyítás...h igenis ember vagyok...h igenis érek annyit mint ti...akik elfordultak tőlem...de másfelől...mért kéne olyanoknak bizonyítanom akik cserben hagytak..mért kéne h bármi közöm is legyen hozzájuk...mindig csak ígéretek..ennyi amit kapok tőletek...de soha több...mindig csak a reménykedés...hátha más lesz...de soha több...soha több..soha több!...de mért csak ennyi?...olyan nehéz elengedni amibe két kézzel kapaszkodunk...olyan nehéz hátrahagyni amit annyira szeretünk...amihez annyira ragaszkodunk...pedig talán soha nem is volt a miénk...sajnálom h el kell engedjelek...h most én leszek az aki hátat fordít...és nem te...nem..többet nem...tudom van h néha nem látod mid van még el nem veszted..de engem akk észre vennél??...nem tudom..nem hiszem...
Nem lehet úgy a jelenben élni,h közben a holnapot várom..ma is holnap van...ma is meg kell tennem amit a holnaptól várok...ma is várnom kell h megtörténjen..ma is lépnem..élnem kell..h más leegyen...
Hogy megint én legyek a lány a fotókon aki teljes lényében csupa derű és sugárzó boldogság...aki mindig nevet és mosolyog...akit az emberek tisztelnek és szeretnek mert méltó rá...aki reggelente malacos bögréből issza a kávét...imádja a barátait és az életet!...az életét!...mert mind imádnivaló!...